Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld az öböl térségébe utazik

Az amerikai csapatok a stabilitás megteremtéséig maradnak mind Afganisztánban, mind pedig Irakban - nyilatkozta Donald Rumsfeld amerikai miniszter, aki szombaton indult afganisztáni, illetve a Perzsa-öböl térségét érintő látogatásra.


Dátum: 2003-04-27 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:55.272634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CNN amerikai hírtelevízió tudni vélte, hogy Rumsfeld Irakba is ellátogat, de a vizit pontos időpontját egyelőre biztonsági megfontolások miatt nem közlik. Az amerikai védelmi miniszter útja során meg kívánja köszönni a térség országainak a Washingtonnak nyújtott támogatást az iraki háborúval kapcsolatban.

A Pentagon vezetője szombat este az írországi Shannon repülőterén nyilatkozott újságíróknak, ahol a tervezettnél hosszabb időre kénytelen volt megszakítani útját. Az amerikai légierő C-32 repülőgépén (a Boeing-757-es katonai változata) ugyanis műszaki problémákat észleltek, a jelek szerint a fékrendszer hibásodott meg. Egyelőre nem ismeretes, mikor indul tovább Rumsfeld egyhetesre tervezett körútjára. Egyes hírek szerint egy másik repülőgépet küldött Shannonba a Pentagon, s Rumsfeld vasárnap reggel folytathatja útját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek