Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Van kiút..."

Van kiút a jelenlegi mély társadalmi-gazdasági válságból, de csak összefogással - hangoztatták Debrecenben a "Van kiút..." konferencia résztvevői pénteken.


Dátum: 2009-10-16 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:22.389419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Felekezeteken átívelő összefogás egy élhetőbb Magyarországért című fórumot Érd, Nyíradony, Nagyvárad és Budapest után ötödik alkalommal rendezte meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen a Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelye - mondta Weisz Péter, a műhely elnöke, aki szerint a résztvevők együtt bizonyíthatják: van kiút a mély morális és gazdasági válságból.

Lehet-e béke zsidók és keresztények között? - tette fel a kérdést Weisz Péter, majd válaszként kijelentette: ez nem illúzió, csak hinni kell az összefogás erejében, s közösen hirdetni a pluralizmust.

Kósa Lajos, a vendéglátó város polgármestere, a Fidesz alelnöke szerint a magyar nemzet nem csak gazdasági, hanem mély társadalmi, lelki, morális válságban van. Ugyanakkor meggyőződésének adott hangot, hogy van kiút a jelenlegi válságból, de pontosan tudni kell, miből kell keresni a kivezető utat, ez pedig szerinte a késő kádári időszak, a "Kádár nélkül továbbélő Kádár-kor".

Kósa Lajos szerint a jelenlegi morális, erkölcsi válságból a politika, az egyházak és a civil szervezetek összefogása jelentheti a kiutat.

Rácz Róbert (Fidesz), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke szerint "ha még valahol maradt becsülete a közösségi politikának", az az önkormányzatoknál van.

Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöke azt a kívánságát fogalmazta meg: ne toleráljuk, hanem szeressük egymást, csak a szeretet képes új világot, szebb jövőt teremteni. "Jó, hogy vagytok magyar zsidó testvéreim" - mondta a KÉSZ elnöke.

Tőkés László európai parlamenti képviselő, a korábbi nagyváradi Kiút-konferencia házigazdája is a szeretetről beszélt, mondván: "... ha nem szeretjük egymást, hazánkat, akkor üres beszéd a válságból való kilábalásról szólnunk". Bejelentette: levélben kezdeményezte az illetékes vezetőknél, hogy 2010-ben Debrecen és Nagyvárad közösen legyen a Kárpát-medence, Közép-Európa kulturális fővárosa.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija fontosnak nevezte, hogy "ne vesszünk el sérelmeinkben", s mint mondta: "ha jövőt akarunk építeni, egymás felé kell fordulni úgy, hogy a jövő felé tekintünk".

Szabó György, a Barankovics Izraelita Műhely alelnöke a magyar zsidók nevében üzent az általa megnevezett Morvai Krisztinának (a Jobbik európai parlamenti képviselőjének), Vona Gábornak (a Jobbik elnökének)és másoknak: "nem fogunk meghátrálni, harcolni fogunk, ameddig tudunk".

Mikola István (Fidesz) országgyűlési képviselő, az első Kiút-konferencia házigazdája a szolidaritás, a szeretet gyengüléséről és a hit fontosságáról beszélt.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - aki más elfoglaltsága miatt nem volt ott Debrecenben -, levélben köszöntötte a fórumot, s méltatta a felelős összefogás jelentőségét.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke tavaly februárban jelentette be, hogy izraelita műhely alakult a párt politikai alapítványa, a Barankovics István Alapítvány keretében. A műhely teológiai értelmezésekkel, egyházpolitikával nem foglalkozik, ugyanakkor társadalomfilozófiai természetű kérdésekben, mint a család vagy a drogfogyasztás, állást foglal - mondta akkor Semjén Zsolt.

Kapcsolódó elemek