A tejágazatot veszélyeztetik a szocialisták nyilatkozatai
Felesleges pártpolitikai vitává aljasította az Európai Parlament agrárbizottságának szocialista elnöke a tejalapot: Surján László (EPP/Fidesz) sajtóközleménye.
Dátum: 2009-10-16 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:22.724168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felesleges pártpolitikai vitává aljasította az Európai Parlament agrárbizottságának szocialista elnöke a tejalapot. A 300 millió eurós tejalap egy széles körben elfogadott egyetértés nyomán kerülne be a 2010-es uniós költségvetésbe. Célja a tejágazat megsegítése.
Ezzel a tejalappal, amelyet a parlament Költségvetési és Mezőgazdasági Bizottságának képviselői is nagy többséggel támogatottak, 2010-ben közel 750 millió euróra emelkedhetne az az összeg, amellyel az Európai Unió költségvetése a tejágazat problémáit kezelné.
2009. október 12-én Bécsben húsz agrárminiszter is az Európai Parlament kezdeményezésével összhangban 300 millió euró elkülönítését javasolta. Ezzel először fordult elő, hogy a kormányok alkotta Tanács a parlament kezdeményezését támogatja agrárügyekben.
A várható sikert azonban most a szocialisták populista és felelőtlen nyilatkozata veszélybe sodorta. A széles körben elfogadott 300 millió euró helyett 600 milliót javasolnak, így más mezőgazdasági termelőágazatokat is veszélybe hoznának azzal, hogy ezektől a szintén fontos ágazatoktól vonnák el a forrásokat.
Surján László, a 2010-es uniós költségvetés néppárti jelentéstevője elmondta, a megosztó kísérlet ellenére a Költségvetési Bizottság bízik abban, hogy az agrárminiszterek közel egységes fellépése segít meggyőzni a pénzügyminisztereket is, támogassák a tejalap felállítását.