Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oszkó és Székely becsapta a kórházakat és a betegeket

A 2010-es költségvetést nemcsak a politikusok és a szakma, hanem az ezzel foglalkozó hivatalos szervek is rossznak, elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartják - közölte Pesti Imre fideszes szakpolitikus szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-10-17 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:25.992016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Oszkó és Székely becsapta a kórházakat és a betegeket (Pesti Imre)

Szavai szerint az egészségügy költségvetése "durván elszaladt", hiszen a 8, 8 milliárd forintra tervezett hiány már most több mint 100 milliárd forint, év végére pedig az eredetileg kalkuláltnak mintegy 15-20-szorosa várható.

Pesti Imre emlékeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésére, amely szerint az egészségügyi struktúra a mostani forrásokkal nem finanszírozható.

Az ellátás színvonalának csökkenésével, a meglévő várólisták meghosszabbodásával, új várólisták megjelenésével kell számolni, és sok helyen - például a sebészeten és az onkológián - a modernebb eljárásokat olcsóbbra kell cserélni - fejtette ki.

A politikus a Költségvetési Tanács megállapítását idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a kórházaknak ígért 38 milliárd forint megalapozatlan.

Az szerződés tehát - tette hozzá -, amelyet Oszkó Péter pénzügyminiszter és Székely Tamás egészségügyi tárcavezető kötött a kórházak vezetőivel, beválthatatlan.

A két miniszter becsapta a kórházvezetőket, az intézményeket fenntartó önkormányzatokat, az egészségügyi dolgozókat, és a betegeket - fogalmazott a politikus.

Pesti Imre szerint a jövő évi költségvetésben a kibontakozás lehetősége sincs benne, ezért a büdzsé Magyarország- és betegellenes.

A költségvetés ugyanakkor felelőtlen is - közölte -, mert olyan ígéreteket tartalmaz, amelyek mögött nincs fedezet, ezért az egészségügy a jövő év első hónapjaiban valóban össze fog omlani.

Ez a hazugság költségvetése is, hiszen úgy kötött szerződést a kormány nevében a két miniszter, hogy tudták, garanciavállalásaik nem teljesíthetők - hangsúlyozta Pesti Imre.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 586, 'source_type': 'media', 'source_id': 3790, 'target_type': 'article', 'target_id': 93546, 'relation_type': 'describes'}