Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak ígérgetés a távhő áfájának csökkentése

A Fidesz több mint egy éve követeli a távfűtés áfájának 5 százalékra csökkentését - hangsúlyozta közleményében Cser-Palkovics András.


Dátum: 2009-10-18 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:31.071706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz helyettes szóvivője rámutatott: éppen ideje lenne, hogy végre a kormány és az MSZP is felsorakozzon a kezdeményezés mögé, erre azonban kevés az esély.

Bár folyton megígérik az 5 százalékos távhő-áfát, amikor dönteni kell róla, mindig visszakoznak. Legutóbb éppen múlt hétfőn szavazták le a szocialisták az Országgyűlésben ezt az indítványt - emlékeztetett a politikus.

Ha tavaly elfogadták volna a Fidesz javaslatát, a magyar családok már eddig is több tízezer forintot spórolhattak volna - szögezte le.

Kapcsolódó elemek