Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét Loppert Dániel az elnök

Ismét Loppert Dánielt választották a Fidesz ifjúsági tagozatának (it) elnökévé a tagozat szombati országos tisztújításán.


Dátum: 2009-10-18 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:34.747591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újraválasztott elnök, aki 2005 decembere óta vezeti a testületet, elmondta, hogy aktív szerepet fognak vállalni a Fidesz választási kampányában. Mint kifejtette: mozgósítással szeretnének foglalkozni, és legalább kétezer fiatal segítségét kérnék ahhoz, hogy tegye hozzá az erejét a Fidesz kampányához.

Loppert Dániel közölte: javaslataik között szerepel, hogy a 35 év alatti fiataloknak első lakásvásárlás esetén ne kelljen használtlakás-vásárlási illetéket fizetniük.

Az ifjúsági tagozatot a Fidesz 2005-ös kongresszusa hozta létre. Loppert Dániel szombaton újabb két évre kapott bizalmat.

Kapcsolódó elemek