Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Könnyítene a Fidesz

Törvénymódosítást nyújtott be a Fidesz-KDNP annak érdekében, hogy a határon túli magyarok könnyebben szerezhessenek magyar állampolgárságot. Az eddigi nyilatkozatok alapján a parlamenti pártok között konszenzus látszik körvonalazódni.


Dátum: 2009-10-19 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:51.132816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áttelepülés nélkül is volna lehetőség a kettős állampolgárság megszerzésére. A Semjén Zsolt (KDNP), Simicskó István (KDNP) és Németh Zsolt (Fidesz) jegyezte indítvány ugyanis eltörölné a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, amely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie. A javaslat szerint meghatározott feltételek esetén, így egyéni kérelem alapján kedvezményesen honosítható az a külföldi állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, és magyarnyelv-tudását igazolja. A módosítás értelmében a vonatkozó igényt be lehetne adni hazánk külképviseletein is.

A törvényjavaslat indoklásában leszögezik: tisztában vannak azzal, hogy nem járható út a magyar állampolgárság etnikai alapon történő megszerzése, valamint az, hogy ki lehessen adni az általánostól eltérő típusú állampolgárságot. Mindazonáltal bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar állampolgársága elegendő jogalapot ad az utód hasonló igényének elismerésére, amelyen belül csak egy alapkövetelményt fogalmaz meg a tervezet: a magyar nyelv ismeretét. Az ellenzéki frakciószövetség politikusai hangsúlyozzák: a módosítás nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását.

A Magyar Nemzetnek korábban Szili Katalin (MSZP) úgy nyilatkozott, hogy a kettős állampolgárság megszerzésének ezen formáját támogathatónak tartja. Az SZDSZ elnöke, Retkes Attila pedig szintén úgy vélekedett, hogy pártja támogatni tudja a határon túl élő magyarok anyaországi állampolgárságát.

Kapcsolódó elemek