Nem tesz eleget a PM Bajnai utasításának
Szatmáry Kristóf hétfőn arra kért magyarázatot a Pénzügyminisztérium államtitkárától, miért nem tartja be a tárca Bajnai Gordon miniszterelnök utasítását a vállalkozások bírságolásával kapcsolatban.
Dátum: 2009-10-19 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:54:59.988659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő kérése értelmében az érintett minisztereknek utasítást kell kiadniuk azzal a tartalommal, hogy a hatóságok az első alkalommal előforduló kisebb súlyú szabályszegések miatt lehetőleg ne bírságot szabjanak ki - tette hozzá.
Mint közölte, a miniszterelnök döntésének eredményeként eddig az agrár-, a honvédelmi, az igazságügyi, és a közlekedési minisztérium adott ki ilyen tartalmú utasítást, a Pénzügyminisztérium viszont, amelyik alá a legtöbb államigazgatási hatóság tartozik, nem.
Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár szerint a rugalmasabb, liberálisabb álláspontot nem szabad alkalmazni az élet, a vagyon, és a közlekedés biztonságát, illetve a közteherviselés egyenlőségét veszélyeztető ügyekben.
Szatmáry Kristóf rámutattott: a Pénzügyminisztérium, ellentétben a másik négy minisztériummal, a mai napig nem adott ki belső utasítást annak érdekében, hogy az első esetben ne bírságoljanak. Szatmáry ezért nem fogadta el Katona válaszát, viszont az Országgyűlés kormányt támogató többsége helyénvalónak találta azt.