A pápa is síkra szállt a kubai foglyok érdekében
Könyörületet kért a kubai politikai foglyok számára II. János Pál pápa Fidel Castro kubai államfőhöz intézett üzenetében, mély fájdalmának és sajnálkozásának adva hangot, hogy a szigetországban kivégeztek három - egy havannai kompot eltérítő - férfit, továbbá súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki 75 ellenzékire.
Dátum: 2003-04-27 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:57.341119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katolikus egyházfő "jelentős kegyelmi gesztus gyakorlására" kérte az elítélt másként gondolkodók tekintetében a kubai vezetőt, ami megítélése szerint "javítaná a szigetországi helyzetet a szeretett kubai nép érdekeinek megfelelően". A pápa kérését Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár tolmácsolta Castróhoz írott üzenetében.
II. János Pál üzenetével gyakorlatilag csatlakozott ahhoz a széles körű bírálathoz és felháborodáshoz, amellyel a nemzetközi közvélemény a súlyos kubai ítéleteket fogadta. A kivégzésekkel Kubában véget ért a halálos ítéletek végrehajtásának hároméves moratóriuma, ami valósággal sokkolta az emberi jogi szervezeteket. Havannának feszült lett a viszonya több latin-amerikai országgal is. Caracasban szombaton a hadsereg és a rendőrség könnygázzal oszlatta szét a kubai nagykövetség előtti tüntetést, amikor összecsaptak az emberi jogok védelmében tüntetők és a Castro-rendszer hívei.
A pápa üzenetét mindössze néhány órával azt követően hozták nyilvánosságra, hogy Fidel Castro - szokás szerint több órás - beszédében, amelyet egyenes adásban közvetített a kubai tv és a rádió, "összeesküvéssel" vádolta meg az amerikai kormányzatot, azt állítva, hogy a provokációkhoz a floridai és az országon belüli ellenzéket is felhasználja. Castro határozottan védelmébe vette a havannai komp eltérítőinek halálos ítéletét - amelyet április 11-én hajtottak végre -, továbbá az ellenzékiek megbüntetését. A kubai vezető azt hangoztatta, hogy a jövőben is keményen fellépnek a géprablások és más hasonló cselekedetek elkövetői ellen, "határozottan gátat vetnek" az ilyen akcióknak, s a tettesek szavai szerint "nem számíthatnak kegyelemre". Castro Washingtont tette felelőssé a géprablásokért, ugyanis szerinte az Egyesült Államok elnézően kezeli az ilyen akciók tetteseit, s ezzel ösztönzi a hasonló bűncselekményeket.
MTI - fidesz.hu