Mederbe terelnék: társadalmi problémákat is okoz a lomizás
Környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági problémákat okoz a lomizás, azaz amikor elektronikai hulladékot, fémhulladékot és lomtalanításból származó használt cikkeket gyűjtenek olyan emberek, akiknek arra nincs engedélyük; a témában kedden kerekasztal-beszélgetést tartanak Budapesten, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány szervezésében.
Dátum: 2009-10-20 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:11.781168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az úgynevezett lomizás a fejlett nyugat-európai országokban jelent meg elsősorban, ahonnan "az értékkel még bíró lomokat" továbbszállítják a gyűjtők Kelet-Európába. A Central Europe program keretében kidolgozott TransWaste - az EU által támogatott - projekt lehetséges megoldásokat kínál a szervezetlen hulladékgyűjtés formalizálására, hogy megoldódjanak a környezeti, társadalmi és gazdasági problémák. A TransWaste nemzetközi projekt első magyarországi találkozójára a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Logisztikai és Gyártástechnikai Intézete meghívta azokat a szakértőket, intézetek képviselőit, akik a témában érdekeltek.
Közép-kelet-Európában ugyanis a lomizás - újrafelhasználható anyagok gyűjtése, azok felhasználása vagy újraértékesítése -, mint a mindennapi élet fenntartásához szükséges tevékenység elterjedőben van, de erről informálisan jelenleg sokan nem vesznek tudomást. A lomizók a legtöbb esetben szegénységben élő emberek, akik elektronikai hulladékokat, fém hulladékot, bútorokat és egyéb lomokat gyűjtenek engedély nélkül, sok esetben ez az egyetlen bevételi forrásuk.
A modernizációs folyamatok a hulladékgazdálkodás területén lehetőséget adnak arra, hogy olyan megoldást dolgozzanak ki a témában a szakemberek, amely a harmonizációt erősíti. A hulladékokat az európai környezetvédelmi szabályok szerint kellene kezelni és gyűjteni mindenhol, a lomizás viszont "szürke" terület ebben a folyamatban. A TransWaste projekt hozzájárulhat a helytelenül kezelt hulladékok káros ökológiai hatásainak minimalizálásához. A projekt célja az, hogy feltérképezzék az informális szektort, továbbá elemezzék a hulladékkezelést környezeti és pénzügyi vonatkozásban.