A sport területe régóta el van hanyagolva
Megkezdődött a jövő évi költségvetési javaslat 12 órás időkeretben történő részletes vitája kedden reggel a parlamentben.
Dátum: 2009-10-20 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:15.854692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalay Ferenc fideszes képviselő kiemelte: a sport az a terület, mely sok korosztálynak egészséget hozhat, és mely régóta el van hanyagolva.
Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg 2002-ben 22 milliárd forintos költségvetése volt a sportnak, addig ebben az évben mindössze 16 milliárd forint jut a terület támogatására.
Mint mondta, forrás hiányában a gyerekek nem kapják meg a megfelelő mozgást abban az életkorban, amikor szükségük lenne rá.
Kiemelte: a gyerekek jelentős része csak testnevelés órán mozog heti három órában.
Azt kérte a kormánytól, hogy a diáksport normatívát ne vegyék el a gyerekektől, ami - mint mondta -, ötmilliárd forintot jelentene a költségvetésben.