Legalább idei szinten maradjanak az önkormányzati normatívák
A Fidesz szerint a költségvetés úgy rossz, ahogy van - erről az ellenzéki párt képviselői beszéltek a jövő évi büdzsé részletes vitájában kedden a parlamentben.
Dátum: 2009-10-20 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:16.877312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Selmeczi Gabriella a normatívák emelését szorgalmazta, hogy legalább az idei szinten lehessen tartani nominálisan az önkormányzati juttatásokat.
Szólt arról is, hogy nagyon kevés az óvodai férőhely, ha a kormány azt szeretné, menjenek vissza az anyukák dolgozni a gyermekek mellől, biztosítani kell a feltételeket. Ugyanilyen rossz a helyzet a bölcsődéknél is, és a családi napközi nem nyújt valódi megoldást - jegyezte meg.
A költségvetés úgy rossz, ahogy van
Babák Mihály azt hangsúlyozta, hogy rossz kiadási tételeket találtak az ellenzéki képviselők a költségvetésben, és ezért adtak be ennyi módosító indítványt. A kormány azonban mindet lesöpörte az asztalról, ezért, szavai szerint, nincs miről vitatkozni.
Tállai András úgy fogalmazott, a költségvetés úgy rossz, ahogy van. Növeli a munkanélküliséget és csökkenti az életszínvonalat Magyarországon - tette hozzá.
Czomba Sándor kifejtette, jó lett volna, ha nem a nyolcadik év végén jut a kormány eszébe a munkahelyek megőrzésének fontossága.