Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben van a közoktatás

A Fidesz és a KDNP az oktatás és a szociális támogatások területén is olyan módosító indítványokat nyújtott be, amelyek a 2009-es szinten tartják a normatívákat és támogatásokat.


Dátum: 2009-10-20 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:20.652671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes Pánczél Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy a közoktatási normatívák jó pár éve alacsonyabbak, mint 2002-ben vagy 2003-ban voltak. Hozzátette: most 27 milliárdot vonnak ki a közoktatásból, de ez más számítások szerint elérheti a 31 milliárdot. Úgy vélte, veszélyben van a közoktatás, tovább folytatódhat a szegényebb települések leszakadása.

Utalt arra, hogy 2002-ben egy hároméves óvodás támogatása 182 ezer forint volt, míg jövőre 160 ezer lesz, egy első osztályos támogatása pedig a 2002-es 187 ezerről 135 ezerre csökken jövőre.

Pánczél Károly azt mondta: javaslataikban mértéktartóak voltak, nominálisan az idei szinten tartanák meg a normatívákat jövőre. Hozzáfűzte: a beterjesztett módosító indítványok kijátsszák egymással szemben az oktatás szereplőit.

A válságot úgy kezeli a kormány, hogy megszorításokat vezet be

Soltész Miklós (KDNP) szerint a válságot úgy kezeli a kormány, hogy megszorításokat vezet be, ellehetetleníti a szociális intézményeket.

Úgy fogalmazott: olyan módosító javaslatokat nyújtottak be, amelyek az ez évi pénzeket ott tartják a szociális normatívák területén. Kitért arra, hogy 400 millió forinttal támogatnák a közgyógyellátást.

Kapcsolódó elemek