Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klímavédelem: véget kell vetni a törvénytelen erdőirtásoknak

Az erdőgazdálkodásnak a klímavédelmi politika szerves részévé kell válnia - jelentette ki Gyürk András az Európai Parlament plenáris ülésén, a koppenhágai klímacsúcsról szóló vitában.


Dátum: 2009-10-20 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:24.776949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus úgy vélekedett, hogy a közelgő csúcstalálkozó kulcsfontosságú témája lehet az erdőgazdálkodás. "Ez nem véletlen, hiszen az erdőirtásból fakadóan több káros gáz halmozódik fel a levegőben, mint amennyi például a közlekedés számlájára írható. A helyzet megoldatlanságáról tanúskodik, hogy a becslések szerint a világ fakitermelésének majdnem 40%-a illegális eredetű" - fogalmazott a képviselő.

Gyürk András kijelentette: az erdőirtásról elsősorban a trópusok jutnak eszünkbe. Azonban nem kell ennyire messze mennünk - mondta, majd utalt a Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont nemrégiben megjelent tanulmányára. A dokumentum szerint Magyarországon a fafelhasználás egyharmada illegális kitermelésből származik. A politikus ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a szankciók hiánya miatt a megújulók látszólagos térnyerése valójában részben törvénytelen faégetést takar.

"A fentiek miatt meg kell erősíteni a fenntartható erdőgazdálkodásra vonatkozó előírásokat. A koppenhágai klímacsúcs egyúttal megteremtheti a lehetőségét, hogy az erdőgazdálkodás integrált része legyen a klímavédelmi rendszereknek" - zárta felszólalását a fideszes képviselő.

Kapcsolódó elemek