Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A FIFA megalapította a Puskás Ferenc-díjat

Puskás Ferenc-díjat alapított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA). Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója szerint a Bp. Honvéd és a Real Madrid emblematikus csatárának élete máig tanulsággal szolgálhat a magyarok számára, hogy közös akarattal és elszántsággal ez a kis ország is tud győzni, s ennek a díjnak az alapítása közös siker, mert egész Magyarország nyert vele.


Dátum: 2009-10-20 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:31.961303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén december 21-én rendezendő gálára mind a tíz jelöltet meghívják, de csak a voksoláson győztes találatot hirdetik ki, a sorrendet nem. Az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont, így legalább élvonalbeli bajnoki találkozón kell születnie, hogy jelölt lehessen. A futballkaput és benne labdát formázó elismerést női játékos is kiérdemelheti.

"Nagyon fontos, hogy megőrizzük az egykori kiváló játékosok emlékét, ez a kezdeményezés is ezt a célt szolgálja" - mondta a svájci sportdiplomata. "Hogy miért éppen Puskás? A futballtörténelemben van, aki több gólt szerzett nála, de a FIFA számára a személyiség is rendkívül fontos tényező, mert példaképeket szeretnénk a fiatalok elé állítani. Puskás pedig példa nélküli tehetsége mellett fantasztikus ember volt a pályán kívül is, azaz a díjjal nemcsak a góljait, hanem a személyiségét és a játékhoz való hozzáállását is elismerjük". Blatter elárulta, hogy három éve keresték meg a FIFA-t az ötlettel, s ők boldogan mondtak igent a kezdeményezésre. Hozzátette, szerzői és névhasználati jogok miatt csak most sikerült valóra váltani a terveket, de a lényeg az, hogy megvalósultak.

Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója szerint a Bp. Honvéd és a Real Madrid emblematikus csatárának élete máig tanulsággal szolgálhat a magyarok számára, hogy közös akarattal és elszántsággal ez a kis ország is tud győzni, s ennek a díjnak az alapítása közös siker, mert egész Magyarország nyert vele.

"Öcsi bácsi halálakor megígértük, hogy ápolni fogjuk emlékét. Ez a díj pedig a lehető legjobb módja, hogy neve az idők végezetéig fennmaradjon" - jelentette ki Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Az olimpiai bajnok Puskás Ferenc özvegye könnyeivel küzdve csak annyit tudott mondani: "köszönöm".

Kapcsolódó elemek