Szabolcsi önkormányzat: döbbenetes a vasút átalakítási terv
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat döbbenetesnek tartja és tiltakozik amiatt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térséget érinti a legnagyobb mértékben a vasút átalakítási terv - mondta Seszták Oszkár közgyűlési elnök.
Dátum: 2009-10-21 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:48.911100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kedden közzétett minisztériumi tervek Szabolcsot 276 kilométeren érintik, a megye 11 vonalából kettőben részben, ötben pedig teljesen leállnának a szerelvények - emlékeztetett a térségi helyhatósági vezető.
Kijelentette: ez elfogadhatatlan a régió számára, hiszen "a vasútnak vidékmegtartó szerepe van", s ez a hatás különösen fontos jelentőséggel bírna a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, így Baktalórántháza, Csenger, Fehérgyarmat, Mátészalka, Nyírbátor és Vásárosnamény körzetében, amelyeket kivétel nélkül érintik az elképzelések.
A tervek szerint szünetel majd a vonatközlekedés Nyíregyháza-Nyírbátor, Nyíregyháza-Baktalórántháza-Vásárosnamény, Fehérgyarmat-Zajta, Mátészalka-Kocsord-Csenger, Ohat-Pusztakócs-Tiszalök, valamint a nyírvidéki kisvasúton Nyíregyháza-Balsa, illetve Herminatanya-Dombrád között.
Seszták Oszkár szerint "különösen érthetetlen" a Nyíregyháza-Nyírbátor és a Nyíregyháza-Baktalórántháza-Vásárosnamény közötti átszervezési elképzelés, hiszen ezek a vasúti vonalak kapcsolták össze a megyeszékhellyel a legnehezebb sorsú beregi és szatmári tájegységet. Onnan - amennyiben a terv megvalósul - ezentúl vonattal csak hatalmas kerülővel, Záhonyon, vagy Debrecenen át lehet majd eljutni Nyíregyházára.
A szabolcsi önkormányzat elnöke kifejtette: az elmulasztott fejlesztések következménye a vonatok kihasználatlansága. Néhány kilométer sín újraépítésével helyre kellene állítani a második világháború után megszüntetett vonatközlekedést az ukrajnai Kárpátalja és a romániai Szatmár megye, illetve Szabolcs városai között. Így például Záhony-Munkács-Beregszász, Mátészalka-Csenger-Szatmárnémeti, Zajta-Szatmárnémeti, és Fehérgyarmat-Szatmárnémeti viszonylatban - tette hozzá.