Puskás Ferenc-díj
Ezután minden évben, a világ számos részén egy magyar emberről elnevezett díjra szavazhatnak majd a futballrajongók - mondta Orbán Viktor a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Puskás Ferenc-díjával kapcsolatban, a Ma Reggel című műsorban.
Dátum: 2009-10-21 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:49.267077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség bejelentése kapcsán volt a Magyar Televízió vendége. Joseph Blatter, a FIFA elnöke tegnap jelentette be Felcsúton, hogy megalapították a Puskás Ferenc díjat, amelyet a legszebb gólt szerző játékos vehet át. Mint arról Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója beszámolt, a Labdarúgó Szövetség évenként kiválaszt harminc gólt, amelyet egy bírálóbizottság leszűkít tízre. Ezt követően az egész világon mindenki részt vehet annak eldöntésében, hogy ki kapja az elismerést. Minden évben tehát, egy magyar emberről, Puskás Ferencről elnevezett díjra szavazhatnak a futballrajongók.
A tegnapi debreceni, illetve az U20-as meccsekkel kapcsolatban rámutatott, hogy van bennük valami közös, és pontosan az ellenkezője annak, amit a magyar válogatottól láttunk az utolsó két hazai meccsen. "Tehát, harcolni kell" - mondta Orbán Viktor. Véleménye szerint, futballozni úgy lehet, hogy az ember elhiszi: lehet, hogy az ellenfél egy jobb erőből álló csapat, de a meccs kezdetén az állás 0:0, és bármi megtörténhet.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, miben állhat az U20-as válogatott titka, felhívta a figyelmet, hogy a csapatban, a kezdők között öt-hat olyan játékos is pályára lépett, akik az első magyar futball akadémiáról, a Sándor Károly Akadémiáról kerültek ki. Jelenleg, a hazánkban működő akadémiák egy évben, 90-100 képzett futballistát bocsátanak ki, amely tíz év alatt 900 játékost jelent. Eszerint, tíz év alatt a teljes magyar labdarúgás színvonala látványosan, érezhetően, ugrásszerűen és folyamatosan fog majd emelkedni. Mint mondta, az U20-as sikerében a későbbi nagy magyar futballsikerek előképét látta.
Kifejtette, hogy a magyar futballnak ma nem az a problémája, hogy egy-egy évfolyamból hogyan válasszák ki a tehetségeket. Az akadémiák ezt elvégzik. Az egyik igazi kihívást az jelenti, milyen módon lehet kivinni a gyerekeket a pályára. Megjegyezte, ezt a célt szolgálta a Bozsik-program, amelyet történelmi bűn volt megszűntetni. A másik kérdés, miként lehet a jól kiválasztott, jól képzett fiatalokat jó bajnokságokban játszatni. Orbán Viktor zsákutcának látja azt az életutat, hogy a játékosok minél fiatalabb korban elmenjenek külföldre. Megítélése szerint, a magyar futballista akkor lesz nemzetközileg elismert, ha fiatalon, itthon egy bajnokságban, élcsapatban tud játszani, és kész játékosként szegődik el másik országba. A Puskás Ferenc Akadémia is ezt az utat járja, de több filozófia létezik ma az akadémiáknál.
Orbán Viktor a 6 plusz 5-ös szabályról elmondta, az nagyon fontos. A tehetséges játékosok, nem azért mennek el nagyon fiatalon az utánpótlás bajnokságból, mert nem szeretnek itthon lenni. Az a képzet alakult ki bennük, hogy külföldön minél hamarabb zsoldba állva lehet boldogulni, szakmailag értékes pályát befutni. Ez azonban eltorzítja a futballt. A futball egy "nemzeti alapon szerveződő kultúra". Olyan értékről van szó, amelyet meg kell őrizni. Fontos a játék "nemzetköziesítése", viszont a nemzeti kultúrák elvesztése nem érdekünk - tette hozzá a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója.