Megszűnt az MSZDP frakció Óbudán
Óbudán megszüntette mind a kilenc MSZDP-s képviselő párttagságát, a továbbiakban független képviselőként dolgoznak tovább a testületben - áll az alábbi nyilatkozatban.
Dátum: 2009-10-21 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:53.623540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mi kilencen, Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselői bejelentjük, hogy megszüntetve MSZDP-s tagságunkat, a továbbiakban független képviselőként látjuk el a választópolgároktól kapott megbízatásunkat - olvasható a nyilatkozatban.
Mint írják, közel két évvel ezelőtt azért léptek át az MSZP-ből az MSZDP-be, mert az MSZP helyi és budapesti szervezetében többségbe kerültek azok az erők, amelyek az elvi baloldali politizálás helyett saját hatalmi törekvéseikre használták fel a pártot.
Az elmúlt időszak során azzal kellett szembesülnünk az MSZDP-ben, hogy bár e párt programja és tradíciói a baloldaliság látszatát keltik, sem szervezeti működési hatékonyságában, sem a vezetést megjelenítő személyek hitelességében nem alkalmas a baloldali gondolkodású emberek képviseletére. Belépésünk után megalakítva az MSZDP kerületi szervezetét sok energiát és időt áldoztunk a párt szükséges megreformálása érdekében, de minden próbálkozásunk kudarcba fulladt a párt országos vezetésének érdektelensége és a tagság passzivitása miatt - mutatnak rá a nyilatkozat írói.