Gyámság alá helyezik a pénzügyi felügyeletet
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a pénzügyi felügyeleti rendszert a kormány és a nemzeti bank gyámsága alá helyezzék. Ezt Szijjártó Péter mondta azzal kapcsolatban, hogy a kormányszóvivői tájékoztatón a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) érintő változtatásokat jelentettek be.
Dátum: 2009-10-21 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:55.493835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A stabilitási tanács létrehozásával és operatív jellegű működtetésével ugyanis semmi más nem történik, minthogy a pénzügyi kormányzat és a nemzeti bank felügyelete, gyámsága alá kerül a pénzügyi felügyeleti rendszer" - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.
Hozzátette: az önállóság, a függetlenség, a felügyeleti rendszer erősítése ugyan jó cél, ám a kormány tettei mégis "homlokegyenest az ellenkező irányba mutatnak".
A kormány intézkedése nem jelent mást, minthogy a bankárok és a bankok önmagukat ellenőrzik, az pedig pontosan ahhoz a helyzethez vezet, amit az elmúlt öt évben a hitelesek megtapasztaltak - jegyezte meg.
Szijjártó ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialisták 2004-ben szétverték az addig jól működő felügyeletet, aminek következtében "a bankok gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak".
Ennek eredménye, hogy a hitelesek nehéz helyzetbe kerültek, elindultak a kilakoltatások, elárverezték a lakásokat, "a családok feje fölül elvitték a házat és a tetőt" - szögezte le.
Szijjártó Péter szerint a pénzügyi felügyeleti rendszert ténylegesen is meg kell erősíteni, függetlenségét, önállóságát előtérbe kell helyezni. Ez világszerte elfogadott, hiszen a felügyeleti rendszerek működésének elégtelensége volt a nemzetközi pénzügyi válság egyik oka - fűzte hozzá.
Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök a kormányzati felkészülés jegyében megbízást adott Szász Károlynak, a PSZÁF korábbi vezetőjének a felügyeleti rendszer átalakítására vonatkozó tervek elkészítésére és az előkészítő munkálatok elvégzésére.
A munka fókusza a felügyeleti rendszer megerősítése, önállóságának és függetlenségének előtérbe helyezése - jelezte Szijjártó Péter.