A német házelnök sem hajlandó angolul nyilatkozni
Dátum: 2009-10-21 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:55:56.827508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A liberális párt elnöke - és Németország leendő külügyminisztere - után a Bundestag elnöke sem volt hajlandó angolul megszólalni külföldi tudósítók jelenlétében.
Egy kanadai cég szerdán Bochumban rendezett termékbemutatóján Norbert Lammert tovább folytatta német nyelven megkezdett köszöntőjét, dacára annak, hogy egy angol anyanyelvű tudósító közbekiabált: we do not speak German (nem tudunk németül)!
Erre reagálva a német alsóház elnöke megszakította beszédét, és folyékony angolsággal közölte: Németországban általában németül beszélnek a közszereplők, már csak a jelenlévő németekre való tekintettel is. Egyúttal felajánlotta az újságírónak, hogy a bemutató után kész neki röviden angolul összefoglalni a beszédét.
A német hírügynökségnek adott nyilatkozatában Lammert "ostoba becsvágynak" nevezte egyes német politikusok azon szokását, hogy németországi rendezvényeken angoltudásukkal kérkednek.
Szeptember végén Guido Westerwelle, a liberális Szabad Demokrata Párt elnöke keltett feltűnést azzal, hogy sajtóértekezletén nem volt hajlandó egy brit tudósító angolul föltett kérdésére angolul válaszolni. Westerwelle - aki az új német kormányban a külügyi tárca leendő birtokosának számít - ezzel a húzásával kivívta számos német értelmiségi bírálatát, egyúttal azonban több száz helyeslő levelet kapott honfitársaitól.