Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: kitartó munkára van szükség

A hagyományos pártvilágok korszaka véget ért, amire most szükség van, az több mint párt: az egy szövetség - jelentette ki Orbán Viktor a Vas megyei polgári körök találkozóján vasárnap Jákon.


Dátum: 2003-04-28 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:00.326038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor úgy fogalmazott: napjaink legfontosabb kérdése, hogy a polgári nemzeti értékrendet követő embereknek sikerül-e létrehozniuk azt a közéleti erőt, amely nemcsak ideig-óráig van jelen és azután szétszalad, nemcsak egy választást képes megnyerni, hanem mindig megkerülhetetlen, meghatározólesz Magyarország szellemi, lelki életében.

Hangsúlyozta, a következő években kitartó, sokszor egyáltalán nem lelkesítő aprólékos munkára van szükség, az egyes embereknek kell külön-külön szövetséget kötniük egymással.

- Tudom, hogy sokan vannak közöttünk, akik alig várják, hogy történjen egy jelentős változás, de még nem jött el az ideje, hogy egymásnak feszüljenek az erők - fogalmazott.

Orbán Viktor szólt arról, hogy a Fidesz május 17-én tartja a megújulást és kibővülést célul kitűző kongresszusát, ahol szavai szerint felelősséget kívánnak vállalni a nemzeti polgári egység megépítéséért.

A Fidesz elnökjelöltje az európai uniós csatlakozással kapcsolatban kijelentette: az EU-tagság gondolati csábítást jelent, ami arról szól, hogy a tagság elnyerése után már nem Magyarországon, hanem valahol messzi idegenben dőlnek el dolgaink.

- A magyar jövő nem Brüsszelben, hanem a magyar városokban és a falvakban dől el - mondta.

Emlékeztetett: ezer éve Szent István már "szerelemházasságot" kötött Európával, a most aláírt szerződés pedig az érdekekről szól. Megfogalmazása szerint "nem mi tartunk Európába, hanem Európát engedjük be Magyarországra, amely korábban már jelen volt nálunk és akkor is jól érezte magát".

A politikus beszédében a gazdademonstrációkról szólva kijelentette: az a körülmény, hogy Magyarországon az állattartók jelentős része kilátástalan helyzetben van, a nekik nyújtott támogatások pedig ténylegesen nem hozzájuk jutnak el, hanem exporttámogatás formájában kereskedők zsebébe vándorolnak, olyan hiba, amely az elmúlt négy évben nem volt jellemző.

- A mostani vitákban, ami a gazdák és a kormányzat között van, politikai nézettől függetlenül elmondható, hogy az igazság a gazdák oldalán áll - jelentette ki.

Hende Csaba, a polgári körök koordinátora a találkozón beszámolt arról, hogy Magyarországon az elmúlt egy évben 11 ezer polgári kör alakult, amelyeknek jelenleg 150 ezer tagja van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek