Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozás a szárnyvonalak megszüntetése miatt

Fejér megye önkormányzata tiltakozik a megyét érintő három vasúti szárnyvonal bezárása ellen - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön a megyei közgyűlés elnöke.


Dátum: 2009-10-22 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:56:09.634997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balogh Ibolya elmondta: a Mezőfalva-Paks, Börgönd-Sárbogárd, Székesfehérvár-Komárom vasútvonalakon a személyszállítás megszüntetése annál inkább is érthetetlen, mert ugyanakkor folyik a Tárnok-Székesfehérvár közötti vasútvonal 54 milliárd forint értékű teljes korszerűsítése.

A kettőt lehetett volna együtt kezelni, s azzal megmenteni a három szárnyvonalat - tette hozzá a közgyűlés elnöke.

Kapcsolódó elemek