Még mindig viszi a pénzt a kormányzati negyed
Miközben a kormány az egyik oldalon megszorításokkal komoly összegeket von el az emberektől, a másik oldalon óriási pénzeket nyúl le, milliárdokat dob ki az ablakon - mutatott rá Répássy Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-10-22 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:56:13.816112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a két oldal szorosan összefügg egymással, ugyanis ezeket a feleslegesen kidobott és lenyúlt összegeket a megszorításokkal akarja a kormány pótolni - fogalmazott a képviselő, kijelentve: az egyik ilyen nagy lenyúlás a kormányzati negyed volt. Ugyanis a negyed építését még régen lefújták - mondta a Fidesz frakcióigazgatója -, a meg nem valósult projekt azonban még mindig viszi a pénzt, ugyanis a kormányzati negyed négy vezetője a mai napig fizetést kap.
Répássy Róbert tájékoztatott a kormányzati negyed költségeiről: összesen 13.5 milliárd forintot fizetett ki a kormány az adófizetők pénzéből egy meg nem valósult beruházásért. Ebből 9.5 millió forintot költöttek el a tervezésre, a többit pedig már a projekt lefújása után szórták el, a "beruházás lezárása" címen - jegyezte meg a politikus.
Répássy Róbert kijelentette: amikor a tűzoltóktól, mentősöktől, rákbetegektől vesznek el pénzt, akkor még hatalmasabbnak tűnik ez a 13.5 milliárd forint.
Tavaly decemberben a Nemzeti Nyomozó Iroda eljárást kezdeményezett az ügyben hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen. A vizsgálatot az iroda egyrészt azért indította meg, mert a Kincstári Vagyoni Igazgatóság hárommilliárd forintot kifizetett egy tervdokumentációért, amely később használhatatlannak bizonyult - tájékoztatott a Fidesz frakcióigazgatója, majd hozzátette: az eljárás másik oka pedig az volt, hogy kétszer is elköltöttek több 10 millió forintot a kormányzati negyed létszámigényének felmérésére.
A válság és a megszorítások csak a Gyurcsány- és Bajnai-haverokat nem érintik, ugyanis Bajnai egykori Wallisos munkatársai most állami cégeknél dolgoznak, és miniszteri-szintű fizetéseket kapnak - hangsúlyozta Répássy Róbert, majd hozzátett: válság ide vagy oda, Bajnai Gordon korábbi munkatársain nem spórol - húzta alá a képviselő.