Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai Ildikó eddigi legmegdöbbentőbb hazugsága

"Lendvai Ildikónak vagy igen rövid az emlékezete, vagy tanúi lehettünk eddigi legarcátlanabb hazugságának. Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján - nyilvánvalóan felsőbb utasításra - rohamrendőrök támadtak brutálisan a Fidesz békés megemlékezésén részt vevő emberekre is" - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a szocialista politikus közleményére reagálva csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2009-10-23 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:56:23.329790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter hangsúlyozta: "jobb, ha Lendvai Ildikó is tudja, hogy az akkor történtekért előbb-utóbb vállalni kell a jogi, politikai és erkölcsi felelősséget".

Lendvai Ildikó, aki XXII. kerületi országgyűlési képviselő, közleményében azt írta: reméli, hogy Orbán Viktor nem azért mond beszédet október 23-án Nagytétényben, hogy újabb kerületbe vigyen megosztást, hanem csak saját szélsőségesei elől menekül a belvárosból.

Úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor és a Fidesz a közös ünnepeket már rég elvette Magyarországtól, a fővárost pedig odaadta a szélsőségeseknek."A Fidesz évek óta nem jelenik meg ott, ahol a köztársaság elnöke, a kormányfő, a közjogi méltóságok és a pártok együtt ünnepelnének. Évek óta nincs közös március 15-e és közös október 23-a. Még az 56-os forradalom 50. évfordulója sem volt kivétel. Az egész világ képviseltette magát a közös ünnepségen, a Fidesz nem. A hírek nem a magyarok forradalmáról szóltak, hanem a szélsőségesek utcai rendzavarásáról."

Kapcsolódó elemek