Kapnak-e más szocialisták is álfeladatokat?
Tervez-e Bajnai Gordon politikai okokból más szocialista képviselőket is megbízni valamilyen ál-feladattal - tette fel a kérdést közleményében, Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivője.
Dátum: 2009-10-24 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:56:27.336541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics sajtóhírekre hivatkozva kifejtette: fantomberuházás élére nevezett ki miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon. A politikus emlékeztetett a Kormányszóvivői Iroda október 5-i közleményében megjelentekre: a miniszterelnök az MSZP-s Alföldi Albertet bízta meg az indiai TATA Consultancy Services cég kalocsai beruházásának koordinálásával. Két héttel később kiderült, az informatikai fejlesztésekben érdekelt társaság számára Kalocsa nem célterület, az igazi beruházó a TATA Motors autógyár. A közel 40 cégből álló konglomerátum két tagját összekeverték a Kormányszóvivői Irodán.
A fideszes képviselő sajtóinformációkra alapozva kifejtette, hogy a TATA Motors sem tervez 3-5 éven belül újabb beruházást Kelet-Európában. Bár hetek óta lehet tudni, hogy valami nem stimmel a miniszterelnöki megbízotti kinevezés körül, a kormányszóvivő néhány napja megerősítette a személyi döntés hírét, és azt is hozzátette, hogy Alföldi Albert szocialista képviselő miniszteri megbízottként a beosztásának megfelelő juttatásokat kapja - mondta Cser-Palkovics András.
Szerinte Bajnai Gordonnak azonnal magyarázatot kell adnia arra: milyen céllal, milyen indokok alapján nevezett ki miniszterelnöki megbízottat egy olyan feltételezett külföldi beruházás koordinálására, amiről senki nem tud. Milyen intézkedéseket tervez az MSZP-s képviselőt kinevező Bajnai Gordon most, hogy kiderült az újabb kormányzati baklövés? - kérdezte a Fidesz helyettes szóvivője, hozzátéve: tervez-e Bajnai Gordon politikai okokból más szocialista képviselőket is megbízni valamilyen ál-feladattal, hogy nagyobb kedvvel szavazzák meg az MSZP-sek a brutális megszorításokat tartalmazó jövő évi költségvetést?