A francia védelmi miniszter elítéli a Sunday Times cikkét
Nevetségesnek és alaptalannak minősítette Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter a The Sunday Times brit vasárnapi lap cikkét, amely szerint Franciaország rendszeres jelentésekben tájékoztatta Szaddám Huszein iraki elnök kormányzatát a francia-amerikai megbeszélésekről és az Irakra vonatkozó amerikai tervekről.
Dátum: 2003-04-28 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:01.905216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az ilyen hozzáállás és fogalmazás abszolút elviselhetetlen és tűrhetetlen. Azt hittem, a brit sajtóban van még bizonyos etika, bizonyos komolyság. Az ilyen cikkek olvastán arra kell gondolnom, legalábbis ami a szerzőjüket illeti, hogy ez nem így van" - jelentette ki vasárnap Újdelhiben a kétnapos hivatalos látogatáson Indiában tartózkodó miniszter asszony.
Alliot-Marie szerint "mindez teljesen nevetséges". Az ilyen cikk "része a módszeres befeketítésnek, alaptalan támadásoknak, amelyek más körülmények között egész egyszerűen rágalmazási pereket vonnának maguk után" - idézte az AFP hírügynökség a francia védelmi tárca vezetőjét.
"Azt hiszem, egyesek csak önmagukat hergelik" - folytatta Alliot-Marie, félig állítva, félig kérdve, hogy az illetőknek "az intelligenciájuk hiányzik, vagy témahiányban szenvednek".
A The Sunday Times az iraki külügyminisztérium romjai közül előkerült dokumentumok alapján azt írta, hogy Franciaország az amerikai tervezés minden mozzanatáról tájékoztatta Huszeint, valószínűleg elősegítve ezzel Irak felkészülését a háborúra.
MTI - fidesz.hu