Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mérgező hulladékok elleni tüntetés Olaszországban

Az olasz partoknál elsüllyesztett hajóroncsokban rejlő mérgező hulladékok ellen tiltakoztak tegnap a dél-olaszországi Calabriában.


Dátum: 2009-10-25 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:56:31.664242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy ezer ember, köztük környezetvédők, politikusok és helyi halászok vonultak az utcára Amantea településen és követelték a kormánytól a veszélyes anyagok okozta problémák megoldását. A Legambiente nevű környezetvédelmi szervezet elnöke szerint az államnak több pénzt és figyelmet kellene szentelnie a szennyezett területek megtisztítására.

A Reggio Calabria-i ügyészség szerint az olasz maffia 32 olyan hajót süllyesztett el, amely fedélzetén mérgező anyagot - tóriumot, plutóniumot, ammónium-szulfátot - szállított. Számos hajó a calabriai partoknál veszett a tengerbe. Szeptember közepén Cetraro város partjainál bukkantak rá a Cunsky nevű teherhajóra, amelyet feltehetően radioaktív anyagokkal a fedélzetén süllyeszthetett el a ,Ndrangheta calabriai maffia évekkel ezelőtt.

A hatóságok egy bűnbánó maffiózó vallomása alapján bukkantak a roncs nyomára, de a rossz időjárási viszonyok miatt még nem tudták felmérni, valójában mennyire veszélyes anyagok kerültek a tengerbe. Ugyanezen a környéken a közelmúltban Aiello Calabro és Crotone partjainál is radioaktív hulladékokat találtak.

Kapcsolódó elemek