Erdőtűz pusztít Észak-Koreában
Napok óta erdőtüzek pusztítanak Észak-Korea középső területein az amerikai űrkutatási hivatal által közzétett képek szerint.
Dátum: 2009-10-25 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:56:32.011157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Október közepe óta több helyen is lángba borultak az erdők a kelet-ázsiai országban, a középső és keleti régiókat füstfelhő borítja. A NASA jelentése szerint az erdőtüzek azokat a régiókat is érinthetik, ahol Észak-Korea a rakétakísérleteit szokta végrehajtani.
Az észak-koreai állami média nem adott hírt erdőtűzről, a dél-koreai országegyesítési minisztérium pedig még vizsgálja a NASA jelentését.
Az erdőtüzek újabb csapást jelenthetnek a krónikus élelmiszerhiánnyal küzdő ország gyenge gazdaságának, néhány hónappal azután, hogy áradások okoztak súlyos károkat a mezőgazdaságban.