Hány milliárd forint uniós támogatás került veszélybe?
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez intézett interpellációjában Pelczné Gáll Ildikó arról beszélt, hogy már az EU is értesült a magyar közbeszerzési szabályozások hiányosságairól: a csúszó kifizetésekről és a korrupció árnyékáról.
Dátum: 2009-10-26 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:01.253272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kitért arra is a fideszes politikus, hogy idén áprilisban léptek hatályba a közbeszerzési törvény legutóbbi módosításai, melynek révén önök a valódi verseny megteremtését ígérték. Azonban már most látszik - tette hozzá -, hogy nem történt érdemi változás, ezek a rendelkezések is kijátszhatók, kamupályázatokkal érvényteleníthető egy tender, elhúzható az eredményhirdetés. Már hallom is államtitkár urat, amint visszautasítja a vádakat és a felelősséget, a késlekedést a pályázókra, illetve a többi érintettre többek között az önkormányzatokra hárítják - mondta az ellenzéki politikus.
Pelczné szerint, talán nem meglepetés az államtitkárnak sem, hogy az ÁSZ legutóbbi, az európai uniós támogatások 2008. évi felhasználásának ellenőrzéséről szóló tájékoztatójában megállapította: a Kohéziós Alap nagyprojektjei a kivitelezés időtartamának elhúzódását az okozta, hogy több esetben a közbeszerzési eljárások eredménytelenül zárultak, illetve az eredményes eljárásokat megtámadták. A Fidesz alelnöke rámutatott, hogy az Európai Unió szintén többször kifogásolta a magyar közbeszerzések rendszerét, és nemcsak szavakban.
Nézzük meg együtt, hogy a kormányzati tehetetlenségnek a késlekedésen túl milyen kézzel fogható következményei vannak - fogalmazott, hozzátéve: a 4-es metró esetében annak érdekében, hogy a projekt ne kerüljön veszélybe, a magyar állam kivette az EU által vitatott 11 szerződést a támogatási kérelemből, vagyis 56 milliárd forinttal kevesebb támogatást kérünk, illetve kapunk az EU -tól. Az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti része, a támogatás igénylésekor lényegében már elkészült, azóta forgalomba is helyezett szakaszára pedig egyetlen eurócentet sem adott az unió, mert a közbeszerzési eljárásban az öt pályázóból négyet kizártak, így az időközben lényegében verseny nélkül nyert megbízást egy cég úgy, hogy a kizárt pályázók egyébként olcsóbb ajánlatokat adtak be.
Pelcné Gáll Ildikó elmondta, hogy a csepeli szennyvíztisztító esetében 10 milliárd forint felhasználása került veszélybe az EU által el nem ismert eljárás lefolytatása miatt. Szakértők szerint a fent felsorolt problémás ügyeken csak a z európai uniós támogatásokból körülbelül százötvenmilliárd forintot veszítettünk, veszíthetünk el. Véleménye szerint Magyarország érdeke az uniós források minél gyorsabb és hatékonyabb felhasználása, ezért - mint fogalmazott: nincsen további vesztegetnivaló időnk se pénzünk.
Végezetül az alábbi kérdéseket fogalmazta meg a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez:
1. Vizsgálják-e jelenlegi helyzetet, és készülnek-e újabb módosításra a közbeszerzések esetében?
2. Voltak-e szakmai egyeztetések, és ha igen miért nem vették figyelembe azokat, amelyek az anomáliákra már korábban figyelmeztettek?
3. Hány milliárd forint uniós támogatás került veszélybe az említett esetek miatt?
4. Elkerülhet ő-e még a forrásvesztés és milyen módon?
Varga László államtitkár válaszában leszögezte: Magyarország egyetlen eurócentet sem veszít el, aminek fontos feltétele, hogy az intézményrendszerben feltárt szabálytalanságoknál, kivizsgálásuk után a pénzt mi használhatjuk fel. Kijelentette, hogy olyan rendszer működik, amelyik minden bejelentést kivizsgál. A projektgazdánál van a felelősség - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: az ő felelőssége, hogy betartsa, betartassa a jogszabályokat. Kiemelte, hogy intézkedések történtek, amelyek az előleg bevezetésére adnak lehetőséget.
Pelczné az államtitkár válaszát nem fogadta el, és hozzátette, hogy nem kapott választ az általa megfogalmazottakra, és kérte az államtitkárt, hogy nyugtassa meg: kivizsgálják az ügyeket és módosítanak az eljárásokon.
Az Országgyűlés 177 igen, 140 nem és 10 tartózkodás kíséretében elfogadta az államtitkár válaszát.