Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamis MSZP-s vádak, jogszerű eljárás

Hiába ismétli vádjait Szabó Zoltán képviselő (MSZP) a parlamentben: Esztergom önkormányzata a legtisztábban, legjogszerűbben, emellett a város érdekét figyelembe véve vásárolt mélygarázsokat. Ezt a megyei rendőr-főkapitányság jelentette ki határozatában - tájékoztat közleményében az esztergomi önkormányzat.


Dátum: 2009-10-26 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:06.321237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megszüntette a nyomozást mélygarázs-ügyben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, mivel a cselekmény nem bűncselekmény. A feljelentők, Nyíri Attila MSZP-s képviselő és Endrédi József csalódottan vehették tudomásul, hogy az "ügy" teljesen megbukott.

Mint a határozatból kiderül az önkormányzat a kötelezettségének eleget téve a szükséges számban és a megfelelő ráfordítással vásárolt mélygarázsokat, sőt a képviselőtestület döntése nem okozott vagyoni hátrányt.

Hiába hát a szocialista rágalomária: mutyi, túlszámlázás, korrupció nem volt. Pedig a hazugságokat az országos sajtóban is megszellőztették: Szabó Zoltán és Török Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselők ismételték a rágalmakat, és előbb Alexa György, MSZP-s képviselő interpellációjával a parlamentbe is bevitte, majd ugyanott Szabó meg is ismételte.

Kapcsolódó elemek