Az ENSZ-főtitkárral tárgyalt az iraki külügyminiszter
Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter szokatlan négyszemközti találkozójával több mint egy év után csütörtökön újrakezdődtek a tárgyalások a világszervezet és Bagdad között, de azt egyelőre nem tudni, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei visszatérhetnek-e Irakba.
Dátum: 2002-03-08 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:17.586632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyalások kezdete előtt Kofi Annan úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy az Irakhoz közel álló országok kormányzati körei úgy tájékoztatták, Irak részéről bizonyos rugalmasságot észlelnek.
Annan közölte azt is, hogy Biztonsági Tanács határozatainak végrehajtását és az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszatérését vitatják meg. Az iraki külügyminiszter nem nyilatkozott az újságíróknak a tárgyalások előtt.
Fred Eckhard, a világszervezet szóvivője a megbeszélések során tartott szünetben "pozitívnak és konstruktívnak" nevezte az eddigi eszmecserét, és jó kezdetnek nevezte a további tárgyalásokhoz, de részletek közlése elől elzárkózott - jelentette a Reuters hírügynökség. Ugyanezekkel a kifejezésekkel nyilatkozott a találkozóról Nadzsi Szabri is a megbeszélések több mint kétórás első fordulója után.
Az első húsz percben az iraki diplomácia vezetője és az ENSZ főtitkára négyszemközt tárgyalt. Az ENSZ képviselőivel lezajlott megbeszélések első fordulóján részt vett Hans Blix, az ENSZ iraki leszerelést ellenőrző bizottságának vezetője. Ez a bizottság 1999 decemberében jött létre, de képviselői nem kaptak engedélyt az Irakba való beutazásra.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszaengedésére szólította fel Irakot, hogy meggyőződhessenek, az arab ország nem rendelkezik újabb tömegpusztító fegyverekkel az öbölháború befejeződése óta. A világszervezet ellenőrei 1998-ban távoztak Irakból, mielőtt megkezdődtek az amerikai és a brit légierő támadásai. Bagdad azóta is elutasítja az ellenőrök visszaengedését - emlékeztetett az AFP hírügynökség.
Az Egyesült Államok az utóbbi időben nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a terrorizmus felszámolására indított nemzetközi háborút Irakra is kiterjeszti. A világszervezettel újrakezdődő tárgyalások előestéjén az amerikai vezető tisztségviselők újabb vádakkal álltak elő, miszerint Szaddám Huszein iraki elnök az ENSZ-szankciókat megsértve ezer nehézgépjárművet alakított át katonai célra.
Az AP hírügynökség ezzel kapcsolatban nyugati diplomaták véleményét idézi, akik szerint az Irak elleni esetleges amerikai támadás lehetősége hozta az iraki külügyminiszter New Yorkba, hogy tárgyaljon Kofi Annannal az ENSZ-szankciókról, valamint a ENSZ ellenőreinek esetleges visszatéréséről, ami Washington egyik alapvető követelése Bagdaddal szemben.