Spaller: Perelje vissza az önkormányzat a 15 millió forintot
A XIII. kerületi Fidesz-KDNP-nek máris van bejelentenivalója a megalakuló korrupcióellenes hivatalnál: a frakció ugyanis korrupciót sejt a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. Hegedűs Gyula utcai irodájának kialakítása körül.
Dátum: 2009-10-27 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:22.455606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Spaller Endre, a Fidesz-KDNP XIII. kerületi képviselőcsoportjának vezetője az MTI-nek kedden azt mondta, ha Bajnai Gordon kormányfő valóban elkötelezett az antikorrupciós hivatal felállításában, állnak rendelkezésére, és annyi ügyet prezentálnak, amennyire kapacitása van a hivatalnak.
A konkrét üggyel kapcsolatban kifejtette: idén februárban meghívásos közbeszerzési pályázatot írtak ki a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. Hegedűs Gyula utcai ügyfélszolgálati helyiségének felújítására. Mint mondta, a közbeszerzésnek minden paramétere éppen "odáig ért", amit a jogszabály megenged: a törvény szerint ugyanis meghívásos közbeszerzést lehet tartani, ha a beruházás összege nem éri el a nettó 45 millió forintot, ez a felújítás pedig 44 millió 860 ezer forintba került.
A törvény tíz százaléknyi pótmunka megrendelését teszi lehetővé: a beruházó több mint négymillió forintnyi pótmunkát rendelt meg, vagyis pontosan a határ alatti összegben - ismertette Spaller Endre.
Ha a pályázatot néhány héttel később írják ki, akkor már csak nyílt közbeszerzéssel lehetett volna megtenni - jegyezte meg a politikus, aki szerint valószínűleg "siettek", hogy beleférjenek a meghívásos konstrukcióba.
Az ellenzéki frakcióvezető közölte: számításaik szerint körülbelül 30 millió forintot ért ez a beruházás, vagyis úgy vélik, 15 millió forint közpénz tűnt el.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a parkolási céget tulajdonló egyik önkormányzat az MSZP-s vezetésű XIII. kerületi, a társaságot pedig a volt fővárosi szocialista képviselő, Rusznák Imre vezeti.
A XIII. kerületi ellenzék kíváncsian várja, lép-e majd az ügyben a korrupcióellenes hivatal, ugyanakkor felszólítják az önkormányzatot, hogy perelje vissza a szerintük "eltűnt" 15 millió forintot, erre ugyanis a törvény lehetőséget biztosít - közölte Spaller Endre.
Bajnai Gordon vasárnap jelentette be, hogy antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek.