Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkezett a váltás a Nemzetközi Űrállomásra

A Szojuz TMA-2 orosz űrhajó hétfő reggel sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS): az űrhajón érkező orosz-amerikai űrpáros az ISS eddigi háromfős - szintén orosz-amerikai - személyzetét váltja fel.


Dátum: 2003-04-28 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:04.445103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Columbia amerikai űrsikló február elsejei lezuhanása miatt a mostani missziót megkülönböztetett figyelem kíséri.

Jurij Malencsenko orosz parancsnok és Edward Lu amerikai fedélzeti mérnök szombaton indult a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről, hogy felváltsa az ISS-en tartózkodó Ken Bowersox parancsnokot, Donald Pettit és Nyikolaj Budarin fedélzeti mérnököket. Az amerikai-orosz űrhármas az eredeti tervek szerint március elején tért volna vissza a Földre, ám a Columbia katasztrófája miatt az űrállomáson rekedtek, a tragédia után ugyanis leállították az amerikai űrsiklók repüléseit. Jelenleg csak az orosz Szojuz űrhajók tudnak személyzetet szállítani az űrállomásra, illetve visszajuttatni onnan űrhajósokat a földre.

A Szojuz TMA-2 és az ISS automatikus üzemmódban végrehajtott összekapcsolódását követően az űrhajósok mintegy másfél órán át még különféle ellenőrzéseket hajtanak végre, mielőtt az orosz-amerikai űrpáros átszállhat az űrállomásra. Az öt űrhajós egy hétig együtt tartózkodik az űrállomáson: a régi személyzet ez idő alatt egyebek között az ISS biztonsági eljárásaival ismerteti meg újonnan érkezett társait, akik pedig a "régieknek" a Szojuz űrhajó irányításával kapcsolatos ismereteit frissítik fel.

Az eddigi személyzet egy korábban az űrállomáshoz kapcsolt Szojuzzal tér vissza a Földre, míg az orosz-amerikai űrpárost most feljuttató orosz űrhajó - a gyakorlatnak megfelelően - mentőegységként szolgál arra az esetre, ha a legénységnek sürgősen el kellene hagynia az űrállomást.

Az amerikai űrsiklók leállítása miatt most először fordul elő, hogy az ISS legénysége orosz űrhajón tér vissza a Földre. Az eddigi háromfős személyzet várhatóan április 4-én ér földet a kazahsztáni sztyeppéken, míg Malencsenko és Lu a tervek szerint októberig marad a Nemzetközi Űrállomáson.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek