A Veszprém-Zirc vasútvonal felszámolása ellen több érv szól
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden levélben kérte az államfő segítségét a Veszprém-Zirc vasútvonal megmentése érdekében.
Dátum: 2009-10-27 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:28.805615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor a témában tartott keddi veszprémi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben hétfőn három kérdést intézett levélben a közlekedési tárca vezetőjéhez is, írásban várva választ Hónig Pétertől a vasútvonal létjogosultságát felvető érveire.
Kitért arra is, hogy a napokban ugyancsak levélben kereste meg MSZP-s frakcióvezető kollégáját, az ugyancsak veszprémi Mesterházy Attilát, hogy támogassa ő is a Veszprém-Zirc vonal fennmaradását, hiszen - mint értesült róla - a Tapolca-Ukk közötti vonalszakasz megmaradását ő "kilobbizta".
Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy az MSZP frakcióvezetője 2006-ban a tapolcai választókerületben indult képviselő-jelöltként, s 2010-ben is ott szándékozik megméretni magát. Mesterházy Attila nem méltatta válaszra, viszont a Magyar Televízióban hétfőn este "meglehetősen durva és faragatlan módon utasította vissza a segítségkérésemet" - mondta Navracsics Tibor.
Azt mondta, lobbizzak, ha akarok, de ő biztosan nem fog ebben nekem segíteni - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Megjegyezte: bízik azonban abban, hogy a veszprémi szocialista politikusok mellé állnak majd az ügyben. Az látható ugyanis, hogy amíg az MSZP hivatalosan és nyilvánosan mindig kiáll a kormány vasútmegszüntető tervei mellett, addig a színfalak mögött a szocialisták a maguk választókerületéért viszont "lobbizgatnak" - vélekedett az ellenzéki politikus.
Navracsics Tibor szerint a Veszprém-Zirc közötti vasútvonal felszámolása ellen szólnak elsősorban az örökségvédelmi és turisztikai érvek: az 1896-ban épített vaspálya világszínvonalú volt, ma viszont páratlan ipari műemléknek számít, éppen a létesítésekor alkalmazott különleges technikai megoldások miatt is.
Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban éppen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tiltakozott a bakonyi vonal megszűntetése ellen.
A megszüntetés ellen turisztikai érdekek is szólnak, hiszen az ország egyik legszebb vasúti pályaszakaszáról van szó, amely átmegy a Bakonyon, a természeti szépségekben gazdag Cuha-völgyön. Tavasztól ősz végéig turisták tízezrei keresik fel a Bakonyt, a vasúti pálya mentén több idegenforgalmi beruházást is megvalósítottak - tette hozzá a politikus.
A frakcióvezető kifejtette, inkább fejleszteni kellene a vonalat: Eplényben - ahová télen ezrek járnak síelni - vasútállomást kellene építeni, de elsősorban az ott lakóknak lenne ez fontos.
Navracsics Tibor rámutatott arra is, hogy van ugyan Veszprém és Zirc között buszjárat, de szó nincs párhuzamosságról, ugyanis aki Veszprémből vasúton kíván tovább utazni, az még félórát sétálhat a vasútállomásig vagy buszozhat odáig.
A Fidesz frakcióvezetője szerint fontos közlekedésbiztonsági érvek is a vasúti pálya meghagyása mellett szólnak, ugyanis szerinte sokkal biztonságosabb a Bakonyon keresztül a vasúti, mint a közúti közlekedés. Emlékeztetett rá, hogy a téli havazások idején elsőként a bakonyi közutak válnak járhatatlanokká.