Roma művészek kiállítása
Rom som - cigány vagyok címmel roma művészek alkotásaiból nyílt kiállítás hétfőn Budapesten, a képviselői irodaház aulájában. A roma kultúra világnapja alkalmából szervezett tárlaton 18 festmény és öt szobor látható.
Dátum: 2003-04-28 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:05.084713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Néprajzi Múzeum roma gyűjteményéből válogatott alkotások között az érdeklődők például Orsós Teréz: Esküvő, Bada Mária: Cigányvilág, Milák Brigitta: Ősiség törvénye, Kun Pál: Koldus című festményét, valamint Kosztics László: Ölelkezők és Kakas József: Krisztus című szobrait tekinthetik meg. A kiállított munkák sorában az 1994-ben elhunyt Péli Tamás roma származású szocialista parlamenti képviselő több - az országgyűlési ülések alatt jegyzetekre rajzolt - grafikája is helyet kapott.
A tárlat május 29-ig látható az V. kerület Széchenyi rakpart 19.
szám alatti irodaházban.
MTI - fidesz.hu