Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánybírósági nem az eutanáziára

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmányellenes a gyógyíthatatlan betegek tekintetében az orvosi ellátás visszautasításának hatályos jogi szabályozása, az Országgyűlést pedig nem terheli mulasztásos alkotmánysértés az ügyben, azaz nincs törvényalkotási kötelezettsége a parlamentnek az eutanáziával kapcsolatban.


Dátum: 2003-04-28 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:05.403701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn Budapesten nyilvánosan kihirdetett határozatában elutasította azt az indítványt, amely szerint az egészségügyről szóló törvény alkotmányellenesen korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát azáltal, hogy nem teszi lehetővé számukra életük orvosi segítséggel történő befejezését.

A testület arra a következtetésre jutott: az a tény, hogy a törvényalkotó részben korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát, az élethez való jog védelme érdekében szükséges, és ez a korlátozás arányosnak minősül a cél elérése érdekében.

A határozathoz Holló András, Kukorelli István és Tersztyánszkyné Vasadi Éva alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Bihari Mihály, Erdei Árpád, Holló András és Kukorelli István alkotmánybírók különvéleményt fűztek.

Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd 1993-ban azért fordult az Alkotmánybírósághoz a "kegyes halál" kapcsán, mert egy asszony saját kezűleg segítette halálba gyógyíthatatlan gyermekét, és emiatt az anyát emberölésért marasztalta el a bíróság.

Az indítványozók szerint az alkotmányban biztosított emberi méltósághoz való jogba beletartozik, hogy a gyógyíthatatlan beteg orvosi segítséget vegyen igénybe élete méltó módon történő befejezéséhez. Álláspontjuk szerint a haldokló emberi méltóságának megőrzése érdekében az orvosnak jogot kellene kapnia, hogy a beteg ez irányú kívánságának hiányában is elősegíthesse élete befejezését.

Az indítványozók kifogásolták továbbá, hogy a törvény az életmentő és életfenntartó orvosi beavatkozás visszautasításának a lehetőségét csak azoknak biztosítja, akik halála gyógyíthatatlan betegségük miatt az orvostudomány mindenkori állása szerint előreláthatólag rövid időn belül bekövetkezik. Alkotmányellenesnek tartották, hogy a törvény az életmentő vagy életfenntartó beavatkozás visszautasítását különféle feltételekhez, többek között orvosi bizottság jóváhagyásához köti.

Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta: a gyógyíthatatlan beteg döntése arról, hogy életének a rá váró szenvedésekkel teli hátralévő részét nem akarja végigélni, önrendelkezési jogának része.

Magyarországon az egészségügyről szóló, 1997-ben elfogadott törvény már évek óta biztosítja a jogot, hogy a gyógyíthatatlan betegek bizonyos feltételekkel visszautasíthassák az életük fenntartásához szükséges orvosi beavatkozást.

A törvény érintetlenül hagyja a belenyugvás szabadságának teljességét azok számára, akik nem kívánják haláluk bekövetkeztét befolyásolni. Lehetővé teszi ugyanakkor a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek, hogy életük befejezésének méltóságukkal összeegyeztethető módját válasszák, vagyis nem tiltja a köztudatban elterjedt kifejezés szerinti, úgynevezett önrendelkezéses passzív eutanáziát.

A határozat szerint a beteg halálba segítése azonban a gyógyíthatatlan beteg óhajának hiányában éppen a beteg önrendelkezési jogának sérelmét eredményezné. Ez esetben ugyanis helyette az orvos döntené el, hogy a beteg emberi méltósághoz való jogával az élet folytatása vagy befejezése van-e összhangban. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította: ez a lehetőség, melyet sokan nem önrendelkezéses aktív eutanáziaként jelölnek, nem vezethető le a beteg emberi méltóságának részét képező önrendelkezési jogból.

Az Alkotmánybíróság rámutatott: az, hogy a törvény nem teszi lehetővé a gyógyíthatatlan betegek számára életük orvos aktív segítségével való befejezését sem (az úgynevezett önrendelkezéses aktív eutanáziát), alkotmányossági szempontból kétségtelenül e betegek önrendelkezési jogának a korlátozása. Ugyancsak az önrendelkezési jog korlátozása, hogy az életmentő vagy életfenntartó orvosi beavatkozás visszautasítására csak a törvényben meghatározott feltételek esetén kerülhet sor.

Alapjog korlátozása azonban megengedhető, amennyiben az valamely más alapjog védelme vagy érvényre juttatása érdekében elkerülhetetlenül szükséges. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gyógyíthatatlan beteg önrendelkezési jogának az indítványban sérelmezett korlátozása egy másik alapvető jog, az élethez való jog védelme érdekében szükséges.

A minden embert megillető általános önrendelkezési jogból nem vezethető le az ilyen beteg azon joga, hogy halálát, kívánságára, aktív orvosi tevékenység segítse elő.

A gyógyíthatatlan beteg életének fenntartásához szükséges beavatkozás mellőzése és aktív orvosi segítséggel előidézett halála között lényeges különbségek vannak. Ezekre tekintettel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az előbbi lehetővé tételéből nem hárul a törvényhozóra nézve olyan alkotmányos kötelezettség, hogy az utóbbit is engedélyezze.

Az indítványozók által sérelmezett alapjog-korlátozás alkotmányossági vizsgálatánál az Alkotmánybíróság azt tartotta kiindulópontnak, hogy a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyekkel kapcsolatban, éppen állapotukból adódóan, az állam életvédelmi kötelezettségének különleges hangsúllyal kell érvényesülnie.

A testület határozatában kiemelte: a gyógyíthatatlan beteg önrendelkezési jogának gyakorlásával összefüggésben az állam kötelezettsége annak biztosítása, hogy a betegnek élete végigélésével vagy befejezésével kapcsolatos döntését ne zavarhassák meg idegen hatások. Az állam e kötelezettségének mindenki élete védelmében érvényesülnie kell, aki hasonló helyzetbe kerül.

Az Alkotmánybíróság ennek kapcsán rámutatott az egészségügyi szolgáltatások és az egészségügyi intézmények iránti közbizalom fontosságára. Ennek biztosítéka, hogy a betegnek az élete és méltósága kérdésében hozott döntését a törvény megfelelő garanciákkal vegye körül.

MTI -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek