Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kihívások elé néznek az EU-belépők bankjai

Az Európai Unió tíz tagjelöltjének kereskedelmi bankjai kihívások elé néznek, és keményen kell dolgozniuk, hogy javítsák fizetési és elszámolási rendszerüket - vélte Sirkka Hamalainen, az Európai Központi Bank végrehajtó tanácsának tagja, aki egy varsói pénzügyi konferencián beszélt erről.


Dátum: 2003-04-28 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:05.712882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kijelentette: az Európai Központi Bank kész gyorsítani a párbeszédet a belépők központi bankjaival és a pénzügyi ágazattal, és növelni a technikai segítségnyújtást.

Hamalainen szerint a csatlakozó országok bankjainak mozgó vonatra kell felszállniuk a belépéskor, majd egy későbbi szakaszban az euróövezetbe történő felvételkor. Ezzel kapcsolatban elmondta: fontos, hogy az elszámolási és a számlakiegyenlítési infrastruktúra fejlesztése a csatlakozóknál kellő súlyt kapjon az integrációs stratégiában. Ugyanilyen fontos, hogy az új országok szorosan részt vegyenek az euróövezeti bankrendszer egységes fizetési kezdeményezésének fejlesztésében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek