Korszerű egészségházzal gyarapodott Csorna
Korszerű egészségházat alakítottak ki Csornán uniós támogatással; a fejlesztés eredményeként az egészségügyi ellátás eddig szétszórtan elhelyezkedő ágazatai egy helyre kerültek - mondta Turi György polgármester az egészségügyi létesítmény bemutatásával egybekötött sajtótájékoztatón szerdán.
Dátum: 2009-10-28 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:46.625037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rábaközi kisváros önkormányzata 38 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a beruházásra az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából. Az önrész megközelítette a hatmillió forintot, amelyet a háziorvosok utólagos szakmai igényeinek kielégítésére további tízmillió forinttal megtoldott a város.
Az egészségháznak a Margit Kórház C épülete ad helyet. Négy felnőtt háziorvosi rendelő, két gyermekorvosi, továbbá négy fogorvosi rendelő fogadja a betegeket az új létesítményben. Ott kapott helyet a háziorvosi ügyelet is. Az ügyeleti rendelő mellett kétágyas betegfektetőt rendeztek be. Az épületet teljes körűen akadálymentesítették.
A fejlesztés előzményeiről a polgármester elmondta: a kórház C épületének háromnegyed része üresen állt, miután 2007-ben 170-ről 80-ra csökkentették az aktív ágyak számát. A kihasználatlan épületnek egészségügyi funkciót keresett az önkormányzat, ekkor vetődött fel az egészségház gondolata.