Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-csúcs Brüsszelben

Az uniós országok állam-, illetve kormányfői csütörtökön kezdődő találkozójukat jórészt annak szentelik, hogy mindenki számára elfogadható biztosítékot adjanak a Lisszaboni Szerződést ellenző és a ratifikációs okmány aláírását megtagadó Václav Klaus cseh köztársasági elnöknek. Eredetileg pedig inkább az új vezető EU-tisztségek betöltésének személyi kérdéseiről egyeztettek volna.


Dátum: 2009-10-29 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:52.195505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Lisszaboni Szerződés elfogadásával a tagállamok számos kérdésben nemzeti szuverenitásuk egy részét uniós kézbe adják, s ebben Klaus "európai szuperállam" veszélyét látja, amivel nincs ugyan egyedül Európában, de sehol nem többségi ez az álláspont. A cseh elnök azzal is előállt, hogy országát ki kell vonni a szerződéshez kapcsolódó alapjogi charta hatálya alól, nehogy kártérítést követelhessenek elkobzott vagyonuk után azok a szudétanémetek, akiket a II. világháború után tömegesen űztek el Csehszlovákiából.

Az elemzők többsége szerint Klaus aggodalma alaptalan, az EU-csúcs résztvevőinek tehát arra kell választ adniuk, miként nyugtassák meg egy tagország alaptalanul aggódó államfőjét.

A "cseh biztosíték" mibenléte azonban nem közömbös. A tagállamok óvakodnak egy újabb ratifikációs folyamattól, másfelől Magyarország és Ausztria hallani sem akar arról, hogy az EU megemlítse és ezáltal mintegy megvédje a Benes-dekrétumokat. Az ügyet bonyolítja, hogy Szlovákia most már ugyanolyan biztosítékokat igényel, mint amilyeneket a csehek kapnak.

Kapcsolódó elemek