Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét habzik a Rába

Megint habzik a Rába Szentgotthárdnál. A majdnem félméteres habokat feltehetően azok az osztrák bőrgyárak okozták, amelyekkel korábban is probléma volt.


Dátum: 2009-10-29 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:55.229367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több, mint hét éve húzódó szennyezés a tiltakozások, a beruházások ellenére sem látszik megoldódni. A PRONAS szervezet szerint a mostani szennyeződés, a 3-4 évvel ezelőttihez hasonlítható. Az egyesület értesítette az osztrák üzemeket.

- Meglepően gyorsan jeleztek vissza és az ő verziójuk szerint semmit nem engedtek bele a folyóba. Azért ennek ellentmondani látszik, amit a folyó mentén láthatunk - mondta el Soós Zoltán a szervezet elnöke.

Kapcsolódó elemek