A munkanélküliség egyre veszélyesebb, a Bajnai-kormány egyre tehetetlenebb
Dátum: 2009-10-29 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:57:56.696331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyre veszélyesebb magasságokba emelkedik a munkanélküliség! Az, hogy a 10 százalékot is áttörte a ráta, azt jelzi: a Bajnai-kormány brutális megszorításai feleslegesek és károsak, nemhogy nem javítanak, de jelentősen rontanak a helyzeten.
Közben Bajnaiék újra bizonyítják alkalmatlanságukat: miközben százával, ezrével kerülnek utcára most már szinte naponta a magyar munkavállalók, tehetetlenül széttárják karjukat, és azt mondják: ők bizony nem tudnak mit tenni. Mindezt most tetézni akarják egy minden eddiginél durvább megszorításokat tartalmazó költségvetéssel, ami egész biztosan tovább növeli a munkanélküliséget. Elég ebből, ez a tehetetlen kormány leszerepelt, félre kell állnia a változás útjából!
Bernáth Ildikó (Fidesz)
országgyűlési képviselő