A miniszterelnökhöz fordult Nagykanizsa képviselője
Levélben kezdeményezett személyes találkozót Bajnai Gordon miniszterelnökkel Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője, hogy a General Electric (GE) szerdán bejelentett és legnagyobb mértékben Nagykanizsát érintő leépítése kapcsán megtehető lépésekről tárgyaljanak - közölte csütörtökön, rögtönzött sajtótájékoztatón a kezdeményező.
Dátum: 2009-10-29 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:04.525817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cseresnyés Péter azt mondta: a GE két évre tervezett, közel 2600 fős leépítése az ország több települését is érinti, de döntő többségében leginkább Nagykanizsát sújtja. Az országgyűlési képviselő szerint a döntés nem 1300, hanem inkább 1500 embert, pontosabban ugyanennyi családot hoz nehéz helyzetbe.
Az ellenzéki honatya úgy véli, a kormánynak az önkormányzattal és a GE menedzsmentjével együtt kellene lépéseket tennie azért, hogy az elbocsátandó dolgozók ne váljanak munkanélküliekké. Hozzátette, hogy a közös fellépés érdekében Nagykanizsa szocialista és szabad demokrata országgyűlési képviselőivel, valamint a leépítéssel érintett más városok honatyáival is felveszi a kapcsolatot.
Cseresnyés Péter jelezte, hogy a témában hétfőn a Parlamentben is szándékában áll felszólalni az azonnali kérdések órájában.