Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialista válságkezelés újabb csúfos kudarca


Dátum: 2009-10-30 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:13.637825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány a lakáshiteleseknek nyújtott áthidaló hitel konstrukciója megbukott. A kormány a tegnapi napon beismerte, hogy az a törvényjavaslat, amelyet két menetben áterőltetett a parlamenten, melyben a lakáshiteleseknek nyújtandó áthidaló kölcsönnel kívánta enyhíteni a sokszázezer bajbajutott magyar család helyzetét, alkalmatlan a cél elérésére. A kormány bevallása szerint csupán 300 fő használta ki eddig az átmeneti állami segítségnyújtást. Ezzel igazolta, hogy a Fidesz korábbi aggodalma megalapozott volt, s immár több mint 1 év telt el azóta, hogy a kormány tétlenül nézi a lakáshitelesek vergődését. Érdemi megoldásra és nem kommunikációs trükkökre lenne azonban szükség.

Mádi László

Országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek