Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megbukott az áthidaló hitel konstrukciója

Megbukott a kormány lakáshiteleseknek nyújtott áthidalóhitel- konstrukciója, ezt a kormány is beismerte - közölte Mádi László fideszes országgyűlési képviselő pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2009-10-30 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:14.580779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a kormány beismerte, hogy "az a törvényjavaslat, amelyet két menetben áterőltetett a parlamenten, melyben a lakáshiteleseknek nyújtandó áthidaló kölcsönnel kívánta enyhíteni a sokszázezer bajba jutott magyar család helyzetét, alkalmatlan a cél elérésére".

A kormány bevallása szerint eddig csupán 300-an használták ki az átmeneti állami segítségnyújtást. Ezzel igazolta, hogy a Fidesz korábbi aggodalma megalapozott volt, s immár több mint 1 év telt el azóta, hogy a kormány "tétlenül nézi a lakáshitelesek vergődését. Érdemi megoldásra és nem kommunikációs trükkökre lenne azonban szükség" - olvasható a közleményben.

A pénzügyminiszter szerdán jelentette be, hogy a kormány könnyíteni kívánja a "lakásmentő" konstrukció feltételeit.

Oszkó Péter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a jelenlegi szabályozás szerint a munkájukat a válság miatt önhibájukon kívül elvesztő, vagy továbbra is munkában álló, de lényegesen rosszabb jövedelmi viszonyok között élők számára az állam - a megnehezült törlesztést segítendő - garanciát nyújt a bankjától felvett áthidaló kölcsönhöz, ezzel segítve az átütemezést.

A lakásmentő konstrukcióban eddig kevesebben igényeltek segítséget, mint a kormány szerette volna. Annak érdekében, hogy minden rászoruló adós igénybe vehesse a konstrukciót, olyan technikai változások kerülnek a szabályozásba, amelyek könnyíthetik az alkalmazását. Így például a jövőben nemcsak a munkáltatói felmondás következtében, hanem a közös megegyezéssel munkanélkülivé váltak számára is elérhető lesz a konstrukció - közölte a tárcavezető.

Kapcsolódó elemek