Tragikus lesz a jövő esztendő
Utánam a vízözön - ezzel a gondolattal terjesztette be a kormány a 2010-es költségvetés tervezetét - mondta Szita Károly ügyvezető alelnök a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) választmányi ülésén. Kaposvár polgármestere elmondta: a vidék fővárosainak is tekinthető nagyvárosokat 400 millió és 2 milliárd forint közötti elvonás sújtja jövőre.
Dátum: 2009-10-30 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:19.328689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tragikusnak látják az elkövetkező esztendőt a vidék fővárosainak polgármesterei, hiszen a megszorításokon túl a kormány nem lát el az emberekig. Bajnai Gordon olyan költségvetést terjesztett be, amelynek során a kaposváriaktól 730 millió forintot kíván elvenni. Ám van olyan megyei jogú város, ahol az elvonás mértéke eléri a kétmilliárd forintot.
A legnagyobb mértékben az oktatást, az óvodákat, iskolákat sújtja a megszorítás, ez mintegy 614 millió forintra rúg a somogyi megyeszékhelyen. A helyzetet súlyosbítja, hogy fölrúgja azt a korábbi gyakorlatot, miszerint tanév közben nem módosítják az oktatásra fordítható állami hozzájárulás mértékét. Az idei tanévben a megszorítások már január elsejétől éreztetni fogják hatásukat. A bölcsődei ellátástól 9 millió forintot von el az állam, miközben - a szülők gondjait megoldandó - Kaposvár még növelte is a férőhelyek számát.
A kistérségi társulásokat nemrégiben arra kötelezték, hogy közösen működtessék az iskoláikat, most csak a kaposvári kistérségben 88 milliós kieséssel kell számolniuk a településeknek.
A somogyi megyeszékhely tűzoltóságától 20 millió forintot vesznek el, de lenullázzák az út- és járdafelújítás pénzügyi keretét is. Csak ez 100 milliós kiesést jelent Kaposváron.
Ugyancsak sérül a szociális ellátás, az idősek gondozására fordítható összeget ötödével csökkenti a kormány. Ez beláthatatlan következményekkel jár - hangzott el az ülésen.
Szita Károly elmondta: a kormány költségvetésének legfőbb jellemzője, hogy az utánam a vízözön gondolatával terjesztette be.