Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szegedi közbeszerzési gyakorlatot bírálta a Fidesz

A szegedi önkormányzat közbeszerzési gyakorlatát bírálta a Fidesz pénteken, mert az ellenzéki párt szerint az nem kedvez a helyi cégeknek.


Dátum: 2009-10-30 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:19.693632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem kedvez a helyi cégeknek a szegedi önkormányzat közbeszerzési gyakorlata, ráadásul több esetben plusz költséget is jelent az adófizetőknek - közölte Hüvös László, a Fidesz önkormányzati frakciójának vezetője egy szegedi sajtótájékoztatón.

Elvárható lenne, hogy a város a közpénzek felhasználása során, a jogi keretek figyelembevételével, előnybe részesítse azokat a cégeket, amelyek helyben fizetnek adót és biztosítanak munkalehetőséget - mondta a politikus.

Az elmúlt hónapokban több olyan eset is előfordult, amikor a közbeszerzési kiírás lényegében lehetetlenné tette szegedi vállalkozások indulását, vagy az eljárás során zártak ki helyi céget a tenderből - közölte a frakcióvezető.

Juhász Gyula, a KDNP önkormányzati képviselője egy konkrét esetet említett, amikor az önkormányzat a közösségi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos pályázat elkészítésére írt ki közbeszerzést. A tenderen induló szegedi vállalkozást a hiánypótlás és a nyilatkozattétel jogát megtagadva kizárták a tenderből, a megbízást pedig egy csaknem kétszer drágább ajánlatot adó fővárosi cég nyerte.

Kapcsolódó elemek