Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hunvald kétszázmilliós magángépe


Dátum: 2009-10-31 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:25.050663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zár alá helyezett a bíróság egy Hunvald György VII. kerületi MSZP-s polgármester nevéhez köthető repülőgépet és négy autót - tudta meg a Magyar Hírlap. A csaknem kétszázmilliót érő magánrepülő a kormánypárti polgármester és felesége résztulajdona volt. Korábban hasonló bírósági intézkedést tettek a szocialista politikus három ingatlana, két autója és bankszámlája esetében is.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megerősítette lapunk információját, és elmondta, egy repülőgépet és négy személygépkocsit vett zár alá a bíróság. Mint mondta, ezek a vagyontárgyak formailag más magánszemélyek, illetve gazdasági társaság nevén szerepelnek. A repülőgép Hunvald feleségével hozható összefüggésbe, aki résztulajdonosa annak az amerikai cégnek, amelynek nyolcvanszázalékos részesedése van a gépet üzemeltető vállalkozásban.

Kapcsolódó elemek