Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

APEH-feketelistán a sukorói befektető


Dátum: 2009-10-31 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:26.826847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több mint 10 millió forinttal tartozik az államnak Joáv Blum - derül ki az APEH honlapján elérhető adóslistából.

Az izraeli-magyar befektető a sukorói telekcsere szerződés aláírásakor írásban nyilatkozott arról, hogy nincsen köztartozása. A Pénzügyminisztérium kabinetfőnöke a Blikknek azt mondta: a kaszinóváros koncessziós szerződését nem Blummal, hanem az általa képviselt céggel írták alá - ezért nem volt akadály a tartozás.

A telekcserével akár 600 millió forintos kárt is okozhatott a vagyonkezelő: a vízparti területért kapott Pest megyei gyümölcsösöket ugyanis mintegy 800 millió forint értékben számították be, pedig szakértők szerint mindössze 200 milliót érnek. Az ügyészség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.

Kapcsolódó elemek