Embereket temetett maga alá egy hegyomlás
Két ember életét vesztette Tenerife szigetén egy hegyomlásban, amely egy strandot temetett be - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
Dátum: 2009-11-01 23:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:35.449236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy 37 éves helybéli nő és egy 57 éves brit nő holttestét találták meg a kőtörmelék alatt. Senki sem sérült meg, de néhány ember sokkos állapotba került.
Korábban a hatóságok arról tájékoztattak, hogy a hegyomlásban négy-hat ember eltűnt, de a mentőszolgálat egyik szóvivője később azt mondta: nagyon valószínűtlen, hogy a kőtörmelék másokat is maga alá temetett.
Egy szikla 40 méter széles szakaszon leomlott, és kőtörmelék rázúdult egy kis strandra a sziget nyugati csúcsánál, az úgynevezett Óriások sziklafala alatt. A katasztrófa helyi idő szerint délután három óra körül történt a turisták által kedvelt helyszínen. Helyenként öt méter magas törmelékhalom keletkezett.