Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iratok tűntek el a BKV-nál?

Az ellenzék szerint az átláthatósági csomag a fővárosi vezetés érdekeit szolgálja.


Dátum: 2009-11-02 00:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:38.438404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még átláthatatlanabb a helyzet a BKV-nál és más közműcégeknél, amióta az érintettek szerint az MSZP és az SZDSZ hivatalosan nem is létező fővárosi koalíciója bevezette az úgynevezett átláthatósági csomagot.

Bár a közlekedési cég legutóbbi feljelentése szerint az elmúlt években szerződések nélkül is milliók folytak el, lapunk információja szerint az sem zárható ki, hogy a botrányok kirobbanása óta a hatalom számára terhelő iratokat tüntettek el.

Kapcsolódó elemek